Az a másodperc, amikor igazán szeretünk,
életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi
boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi
persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság”,
amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a
hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset.
Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez
sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor.
Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy
varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang
lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide
vágytam! Itt akarok élni, örökké!” Amikor szeretjük egymást:
kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor
szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a
görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
Müller Péter
|
