A kókuszdió már a bevásárló központok mindennapos látványa.
Ezenkívül süteményekben, seprők, szőnyegek, lábtörlők, kötelek
anyagában is előfordul.
A trópusokon szinte mindenütt megtalálható ez a csodálatos kókuszpálma és termése.
Afrikában, a Karib-tenger szigetein, Ceylon szigetén stb. szinte a nap
minden órájában találkozhatunk a kókusszal, hűsítő lé, barna színű
cukor, sör, fagylalt és kitudná felsorolni hány féle formában.
A kókusz az élet fája, amely keleten a Kalpa Vriskha- a Mennyei Fa-
nevet viseli, az emberiség áldása. Százmilliók életét könnyíti meg,
teszi elviselhetővé. Fajait két csoportra osztják: törpékre és
óriásokra.
Az óriás pálmák a tengerparti homokon épp úgy elélnek 80-90 évig,
mint a sok esővel áztatott vörös agyagtalajon. Főként ezeket ültetik,
mert szívósabbak, termésük élvezhetőbb, és koprájuk – a megszárított
dió belső, fehér termés fala – is használhatóbb, mint a törpe pálmáké.
Csak el kell ültetni egy csírázó diót, és 3-5 év alatt karcsú fává
serdül. 8-10 éves korában pedig virágzik, és egy-egy virágzatból 8-10
diót érlel. A legjobb fajták 100-150 diót is teremnek évente, de még
mindenféle gondozás nélkül is megterem rajtuk évente legalább 50 dió.
A legkeresettebb a királykókusz, a Rath Thmbily. Zsenge gyümölcsének
leve népszerű ital. Édes, gyógyhatású. Beteg gyomorra, májfájdalmakra
is ajánlják. Olaját a szingalézek hajolajnak is használják- ettől
csillog annyira a ceyloni lányok fekete haja.
A királykókusz néhány változata: a Gon Thambily elefántcsont-sárga,
a Ran Thambily diója zöld, és belül piros háncsú, a Peniol Thambily
bele édes , a Navisi és Bodiri Thambiy pedig nagyon sok, pici diójáról
ismert.
Az élet fája munka nélkül is sok mindent tud. Srí Lanka népe részben
a kókuszpálmákról szedett 3 milliárd diónak köszönheti, hogy elkerüli
az éhínség. Hasonló a helyzet Óceánia szigetein, és a trópusi
tengerpartok mentén is.
Egy közepes nagyságú kókusznak annyi a fehérje tartalma, mint 10 deka marhahúsnak!
A kókusz őshazája Ázsia, és hírét még Marco Polo hozta Európába:
„pálmafa indiai diókkal” Még Kolumbusz előtt eljutott Amerikába is.
Valószínűleg a tengerbe esett kókuszdiók keltek útra a
tengeráramlatokkal a messzi trópusi partokra. A csontkemény héj külső ,
fényes, zöld, vízhatlan zárószövete védte a termést a víztől, az
elrothadástól. A benne levő levegő nem engedte elsüllyedni a diót,
amely így földet ért, és a párás nedves tengerpart meleg homokján
eresztett gyökeret.
A kókusznak persze, a Ceylon szigetén
meghonosodottakon kívül sok más változata is van. Évgyűrűi nincs,
ahogyan ágait is hiába keresnénk, de a lehullott levelek forradásairól
leolvasható az életkoruk.
Szinte egész évben ad valamiféle „ termést „: a nyíló virágtól az
érett dióig. A csukott virágát védő kócos szőrből például fonalat,
sapkát, sőt trópusi sisakot is készítenek. A virágból 12 hónap alatt
lesz dió. Ha a még ki nem nyílt virágot leszakítják, és a tetején szét
lapítják, hamarosan „édes könnyeket” ont magából, akár 3-4 litert is
naponta. Ez aztán besűrűsödik, és kiváló barna cukrot készíthetnek
belőle. Ha tovább hagyják állni, akkor pedig erős, sörszerű itallá
erjed, akár 8 %-os alkohol tartalommal. Srí Lankán és Indiában
toddinak, a Fülöp-szigeteken / ahol, ma a legtöbb kókusz terem /
tubának nevezik ezt a kókuszsört. Ha még tovább hagyják állni, akkor
viszont jó minőségű ecet lesz belőle!
A külső, vastag burkot védő kókuszrostokból –sós vízben áztatva-
zsineg, kötél fonható, de tömhetnek vele matracot is, sőt párnák
töltőanyagaként is használják. / ezzel töltik a Wolkswagen autók
üléspárnáit is./
A kókuszdió héjából a trópusokon emléktárgyakat faragnak, poharat,
kanalat, késnyelet, játékokat vagy gombot. A faszénné feldolgozott
kókuszhéjat pedig lég- és füstszűrőként hasznosítják, pl. a
cigarettáknál is.
Ha óvatosan felvágjuk vagy a rajta levő három pont /szem/ egyikén
kilyukasztjuk az érett diót, édes, vízszerű- tiszta kórokozó mentes-
folyadékot, vagyis kókuszlét kapunk. Ez olyan tápláló, hogy a
Távol-Keleten a második világháborúban a katonaorvosok szőlőcukoroldat
helyett sterilizálás nélküli kókusz lével erősítették a betegeiket!
Az egy ideig állni hagyott kókuszdió megkocsonyásodott levét kásás
masszává őrlik, amelyből főző olajat vagy lámpaolajat nyernek, hamuval
keverve pedig szappant készítenek belőle.
A ketté vágott dióból előkerül a fehér dióbél: megszárítva ez a kopra.
Ebből készül a kókuszreszelék, sajtolva pedig olaj. A kókuszolajból
samponokat, arckrémeket, festékeket készítenek, és még ezerféle
műanyagtermékhez használják.
A fájából házat, bútort, leveleiből szövetet, kefét, gyökereiből orvosságot készítenek.
Srí Lankán és a Fülöp szigeteken elképzelhetetlen bármilyen étel, ital kókusz nélkül. Legtöbbször a zsírt is helyettesíti.
A rizsre éppen úgy kerül kókuszreszelék, mint a ceyloni konyha
ínyencségeire, és a coco- azaz a coconut, vagyis a kókuszdió a curry
fűszerei közül sem hiányozhat. Egyetlen szingaléz vacsorát sem tálalnak
fel a vendégeknek kiribat nélkül, amely kókusztejjel leöntött rizs.
Esküvőn, gyerek születésekor, születésnapokon mindig ez.
A kahabat ehhez hasonló: a kókuszbél fűszeres levében forralt rizs, amelyet sárga gyömbérgyökérrel, vagyis kurkumával színeznek.
Az arrak, a kókuszpálinka készítése a hollandok idején lendült fel,
amikor a ceylonban kikötő hajók matrózai és a holland katonák között
nagy volt iránta a kereslet. Az arrak főzése azóta is jól jövedelmez,
pedig a whiskyhez viszonyítva az arrak nagyon olcsó, mindössze
tizedrésze az Angliából behozott italnak.
A kókusznak nincs olyan része, amit ne használnának fel.
Az élő kókuszpálma pedig a trópusi tengerpartok szemet gyönyörködtető dísze.
|
