...álmainkban talán mindnyájan repültünk
már a kék égen, szabadon... De jó lebegni, könnyűnek lenni - pont a
helyünkön lenni!
Jó, mikor leoldódhat rólunk napjaink súlya, fegyelme, erőfeszítése...
Lebegni langyos tóban, sétálni zizegő hóesésben... pár percre, pár
órára gondtalanná válni, szívedet elcsendesíteni, a percre figyelni?
Hagyni, hogy tovafusson melletted az élet. Te állsz, lemondva a rohanás
eksztázisáról, dolgok birtoklásáról, kiérdemeléséről, célul
kitűzéséről...
Állsz elengedett, nyitott szívvel, nyitott tenyérrel, várakozva,
bizalommal, szótlanul - s egyszer csak belépsz az idő tengelyébe... a
perc megnyílik, tied lesz... a tenyeredbe simul. Az ilyen perceket nem
felejted el soha. Az ilyen percek gazdagok - békéjük betölti lelkedet,
erővel szellemedet... Benned mélyen egy ajtó nyílik, melyen át mint
remegő, törékeny buborékok - ajándékok úsznak felfelé... mind a tied. Ez csoda... Ez találkozás... De ehhez meg kell állnod, ehhez csönd
kell, csönd tebenned, mit csak te teremthetsz - s titkok tudója
lehetsz...
