Van tizenkét lelki állapot, amihez tizenkét gyógyító növény létezik.
Heal Thyself 1933 februárjában azt írta: érdemes volna a hatásukat a
lehető legegyszerűbben megfogalmazni. És ahogy őseink annak idején a
csillagos ég tanítását, Dr. Edward Bach a növények gyógyerejét
fogalmazta meg egy kedves mesében.
Egyszer tizenhat vándor elhatározta, hogy átvág az erdőn. Kezdetben
minden rendben is ment. Ám egyszer Apróbojtorján aggódni kezdett, hogy
vajon a helyes úton vannak-e. Késő délután, amikor már mélyebben jártak
az árnyékok között, Bohócvirág is félni kezdett, hogy talán tényleg
letértek a jó útról. Napvirág akkor esett pánikba, amikor lement a nap,
teljesen besötétedett, és megszólaltak az erdő éjszakai hangjai. Az
éjszaka közepén, a legnagyobb sötétben Sülzanót elvesztette minden
reményét, és azt mondta: „Nem megyek tovább. Ti folytassátok az utat, de én itt maradok, amíg a halál elér és enyhíti szenvedésemet.” A Tölgy viszont arra gondolva, hogy minden elveszett, és többé nem
látják a napfényt, azt mondta: „Én az utolsó leheletemig harcolni
fogok”. Szikárka reménykedett eleinte, hogy kijutnak a rengetegből, ám
idővel ő is szenvedni kezdett a bizonytalanságtól, és hol erre, hol
arra indult volna. Iszalag némán és türelmesen vonszolta magát, és a
legkevésbé sem érdekelte, hogy végleg elalszanak-e, vagy kijutnak az
erdőből. Tárnics időnként ugyan fel tudta deríteni a társaságot, de rajta is gyakran vett erőt a csüggedés.A hangafű ismerte az utat A többiek viszont egyáltalán nem
féltek attól, hogy nem jutnak át az erdőn, és a maguk módján segíteni
akartak társaiknak. Hangafű nagyon biztos volt abban, hogy ismeri az
utat, és az egész társaságot rá akarta venni, hogy kövessék. A
Katángkóró nem az utazás végével foglalkozott, inkább amiatt aggódott,
hogy társai lábát feltörte-e a cipő, fáradtak-e, vagy ettek-e eleget.
Kékgyökér nem volt biztos az ítéleteiben, ezért minden ösvényt ki akart
próbálni, hogy biztosan tudja, nem tévednek el, és a szegény
Kisezerjófű olyannyira könnyíteni akart a többieken, hogy kész volt
cipelni bárkinek a csomagját.Forrásvíz, aki mindig kész volt segíteni, kissé elkeserítette a
társaságot, mert azt hangoztatta, hogy eltévedtek, és ő tudja a helyes
utat. Vasfűnek szintén eléggé ismernie kellett a járást, s bár kissé
zavartnak tűnt, hosszú beszédet tartott az erdőből kivezető egyetlen
helyes útról. Nebáncsvirág szintén jól ismerte a haza vezető utat,
ezért egyre türelmetlenebb volt a lassabbakkal. Békaliliom már járt
arra korábban, és ő is tudta, merre kell menni, ezért egy kicsit le is
nézte a többieket, akik még nem ismerték a járást.
Végül mindannyian kijutottak az erdőből. Immár más utazók vezetői
lettek, akik még nem mentek keresztül az erdőn, s mivel már tényleg
ismerték az utat, és tudták, hogy az erdő sötétje nem más, mint az
éjszaka árnyai, nem féltek többé.
A fenti mese arra az alapelvre épült, hogy van tizenkét lelkiállapot, és mindegyikhez egy-egy gyógynövény tartozik.
1. NAPVIRÁG - Nagy veszély, erős félelem, pánik vagy depresszió esetén
– minden rendkívüli helyzetben, amikor a helyzet kétségbeejtőnek tűnik.
2. BOHÓCVIRÁG – Félelem (nem rémült, hanem nyugodt félelem) esetén
3. APRÓBOJTORJÁN – Ha a beteg nyugtalan, szorongó, megkínzott
4. SZIKÁRKA – Határozatlanság esetén, amikor egyszer az egyik, majd a másik lehetőséget választaná a beteg.
5. ISZALAG – ha a beteg álmos, bágyadt, kedvetlen, nem mutat érdeklődést, nem tesz erőfeszítést a gyógyulás érdekében.
6. KATÁNGKÓRÓ – Önsajnálat esetén, ha a beteg elhanyagoltnak érzi magát, vagy úgy érzi, méltánytalanul bánnak vele.
7. KÉKGYÖKÉR – Aki bolondságokat akar tenni, és minden tanácsot, minden ajánlott kezelési módot megpróbál követni.
8. TÁRNICS – Aki csüggedt, s bár jól halad, mindig csak a dolgok rossz oldalát látja, és lehangoltnak érzi magát.
9. VASFŰ – Az akaratos, nehezen kezelhető betegnek, aki mindig mindent jobban tud, és a saját útját akarja járni.
10. NEBÁNCSVIRÁG – Türelmetlenség, erős fájdalom és bosszankodás
esetén, amikor az ember rögtön meg akar gyógyulni, és türelmetlenné
válik a környezetével szemben.
11. BÉKALILIOM – Azoknak a csendes, nyugodt és bátor betegeknek, akik
soha nem panaszkodnak, és még betegen sem akarnak másoknak a terhére
lenni.
12. KISEZERJÓFŰ – Akik gyengék, fáradtak, sápadtak, erőtlenek vagy bágyadtak.
|