Istennel beszélget egy ember.
– Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol? Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az
embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal
volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal
körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a
kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De
mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat
a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
– Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a
látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét
elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül
ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az
emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek
egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
– Én ezt nem értem!
– Ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten – ez igazából csak „képesség”
kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek
csak
magukra gondolnak.
