| 
 Mikor még voltak álmai s szívében remény… Lelkében tűz égett mint örök gyertyafény… Elhitte a hamis szavak üzenetét… Viharfelhők gyűltek fölé s örök sötét… Minden megváltozott, a színek tova szálltak… Kopár kietlen táj, itt már madarak sem járnak… Ballagott a fájdalom rögös útját járva… Örök barátja, a bánat, tárt karokkal várta… Múlt az idő, már érzik Soha sem válnak el… Ígéretük Szívből szól, a ködben együtt tűnnek el… |