Mikor még voltak álmai s szívében remény…
Lelkében tűz égett mint örök gyertyafény…
Elhitte a hamis szavak üzenetét…
Viharfelhők gyűltek fölé s örök sötét…
Minden megváltozott, a színek tova szálltak…
Kopár kietlen táj, itt már madarak sem járnak…
Ballagott a fájdalom rögös útját járva…
Örök barátja, a bánat, tárt karokkal várta…
Múlt az idő, már érzik Soha sem válnak el…
Ígéretük Szívből szól, a ködben együtt tűnnek el…
|