Kókuszdió, kókuszrost
A kókusz származása
A kókuszpálmák a világ egyik fő élelmiszer ellátói. A többi ilyen
mértékben használt élelmiszerrel összehasonlítva, a kókusz (még) nem
génmanipulált, és nem kezelik vegyszerrel.
A kókuszpálmákat jó minőségű termőtalajba ültetik, ezért nagy
mennyiségeket tudnak betakarítani. Azonban néhány területnek olyan
kitűnő táptalaja van, ami nemcsak a növény növekedéséhez szükséges
tápanyagban gazdag, hanem olyan nyomelemekben is, amelyek a gondos
előállítást követően majd a késztermékben is megtalálhatóak lesznek.
A történelem során a kókuszdió volt az őslakosok egyik
alapélelmiszere. A magbelet, vagy dióbelet kemény héj védi. Amikor a
gyümölcs még nem teljesen érett, a magbél vizes és zselés anyag,
könnyű emészthetősége miatt kedvelik. 100 éve, amikor a hidrogénezés
technikájának elterjedésével a lehetővé vált, hogy növényi olajakból
szilárd zsiradékot állítsanak elő, a kókusz lett az új termék, a
margarin alapanyaga. A kókusz olaja jó és állandó minőségének valamint
magas telített zsírsav tartalmának köszönhetően kiválóan megfelel erre
a célra. Egészen a 1960-as évekig, amikor a szójabab népszerűsége
megnőtt, a kókuszdió volt a világ vezető növényi olaj forrása.
A trópusi vidékeken élő emberek általában nem aggódnak sokat az ételeik
elkészítése miatt, mert mindig vannak friss hozzávalók a kertben,
bokrokon, fákon, vagy beszerezhetők a helyi boltban, egész éven át. A
gyümölcsöket csak időszakosan fogyasztják, a kókusz viszont egész évben
érik.
A jó kókuszdióterméshez sok napfényre van szükség. Évente több mint
3000 óra trópusi napsütés szükséges a megfelelő minőségű terméshez.
Egyesek a pálmák gyümölcsét magnak, mások diónak hívják. Ez a könyv
főleg a gyümölcs táplálkozás-egészségügyi oldalával foglalkozik, nem
pedig a termesztésével, ebből adódóan diónak nevezzük a termést.
A kókuszdió tulajdonképpen a pálmafa magja, ami meleg és nedves helyen
kicsírázik. A kókuszdió öt–tizenkét termést tartalmazó fürtökben
fejlődik a fán. A virágzástól számítva öt-hat hónapot vesz igénybe,
hogy az édes kókuszvízzel és zselével teli kókuszok megjelenjenek. Ez
a legjobb időszak arra, hogy frissítő és energiával teli italt nyerjünk
belőlük. Hogy ezt megtapasztaljuk, el kell mennünk a trópusokra.
Néhány területen megtalálható a kókusz zöld formában a héjától részben
megfosztva és megformázva.
Trópusi országokban a boltosok gyakran felvágják a puha, zöld kókuszt,
hogy szívószállal meg lehessen inni. Úgy vágják ki a kókuszt, hogy az
egyik darabot kanálnak használva a zselét is ki lehessen szedni belőle.
A kókuszdió hat-hét hónap alatt eléri maximális méretét.
Az érés második felében a víz/hús arány a majdnem teljesen vízről
majdnem csak húsra változik. Az íz a hónapok elteltével az édes és
ízletesről kesernyéssé változik. A héj folyamatosan erősödik.
Tizenkét-tizennégy hónap kell ahhoz, hogy a kókusz teljesen megérjen.
Amikor megérett, leesik a földre és a héj sokszor magától szétnyílik.
A kókuszdióban ekkorra vastag, húsos fehér réteg keletkezik, és csak kis víz marad benne.
Nem könnyű feladat kinyitni egy ilyen szőrös, kemény héjú termést. Az
emberek különböző, érdekes ötlettel próbálkoznak. Hogy hozzájussanak a
vízhez, egy lyukat fúrnak a héjon, de a hús elérése már nehézkesebb.
Az egyszerű diótörő túl kicsi ehhez az „óriás dióhoz”, ezért sokan
kalapácsot, szalagfűrészt, baltát, vagy bármilyen más, a házban, vagy a
kertben elérhető eszközt kipróbálnak. A kókusz „prof módon” történő
felnyitására még nem született általánosan elterjedt megoldás. Azonban
még a legkeményebb diónak is van gyenge pontja. A kókusznak három
„szeme” van, amelyek közül legalább egy puha, így egy hegyes eszköz,
például egy csavarhúzó segítségével ki tudjuk szúrni és ezen keresztül
ki tudjuk szívni a vizet.
A kókuszrost kókuszdió-hántolás mellékterméke.
|
