A tavasz beköszöntével és húsvét
közeledtével előtérbe kerül néhány népszokásunk, mint például a
locsolás, ételszentelés, böjti játékok, a nagyhét szokásai,
kiszehajtás, villőzés, barkaszentelés
Húsvéti népszokások, tavaszi népszokások
Húsvét
a feltámadás, az újjászületés ünnepe: a keresztény egyház ilyenkor
emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a
természet újjáéledését is. A húsvét időpontját 325-ben állapította meg
a niceai zsinat a napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első
vasárnapot kijelölve.
Szinte minden népnél rengeteg szokás
kötődik a húsvéthoz még a kereszténységet megelőző időkből, hiszen a
tavaszt, a természet újjáéledését évezredekkel ezelőtt is
megünnepelték. Éppen ezért sokszor fedezhető fel ellentmondás a húsvéti
motívumokban és népszokásokban.
Böjti játékok
A
negyvennapos böjt a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje,
amelyet Jézus 40 napi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére
tartanak. Ilyenkor nemcsak a hús fogyasztása volt tilos, hanem a
lakodalom, bálozás, zenés mulatságok is tiltva voltak. Böjt idején
gyóntak, áldoztak, az egymással haragban lévők pedig igyekeztek
kibékülni.
Az ifjúság körében az étkezési, szórakozási,
mulatozási tilalmak ellenére jellegzetes szokások, játékok alakultak
ki, amelyeket főként böjti vasárnapokon végeztek. Ilyen volt például a
körtánc jellegű karikázás, a csárdás jellegű szinalázás, az ifjú
leányok arcpirító, avatórítus nyomát őrző ulicskázása, vagy az ún.
mancsozás, amelyben magasba dobott golyókat kellett eltalálni olyan
ütőkkel, melyeket legények faragtak a nekik tetsző leányoknak. Szeged
környékén is divatosak voltak a sportjellegű népi játékok, így például
a csülközés, a labdázás, és a köcsögdobálás.
Barkaszentelés
Jézus
Jeruzsálembe vonulásának emlékünnepe a húsvét előtti, ún.
virágvasárnap, vagy latin elnevezése szerint pálma vasárnap. A 6.
századtól kezdve ekkor körmeneteket tartottak, ahol a pálma az
időjárási viszontagságok mellett a különféle varázslásoktól is
megvédett. Nálunk ezt a szentelt pálmát helyettesíti a barka. Itt is
megfigyelhető, hogy bár egyházi eredetű a virágvasárnapi
barkaszentelés, de a szentelt barkát felhasználták rontás ellen,
gyógyításra, mennydörgés, villám elhárítására is.
Sokfelé élt az
a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert
elszaporodnak a legyek és a bolhák, és egyéb rontásokat hozhat a
gazdára. Azonban emellett jósló, varázsló, rontás elleni, bajelhárító
szerepet is tulajdonítottak neki: a kert földjébe szúrt barkaág elűzi a
férgeket, vagy a mestergerendán elhelyezett vagy tűzbe dobott szemek
megvédenek a bajtól, villámcsapástól, de éppenséggel gyomorégés vagy
torokfájás ellen is kitűnőek.
Kiszehajtás, villőzés
Virágvasárnapi
jellegzetes szokás szerint egy szalmabábút többnyire menyecskének
öltöztettek. A kisze vagy más néven banya a tél, a böjt, a betegség
megszemélyesítője, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd
pedig vízbe hajítottak vagy elégettek.
A kisze öltöztetéséhez és
viteléhez különböző hiedelmek fűződtek: aki öltözteti vagy elsőnek
felkapja, nemsokára férjhez megy, vagy ha véletlenül visszafordul a
banya, akkor joggal lehet tartani attól, hogy visszajön a betegség a
faluba, vagy rosszra fordul az idő. Miután levetkőztették és vízbe
hajították, a lányok vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne
legyenek szeplősek, és hogy egészségesek maradjanak.
A
kiszehajtás után sok helyen a villőzés következett. A lányok villőnek
nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták,
olykor kifújt tojással díszítették. A kisze kivitele a tél kivitelét, a
villő behozatala pedig a tavasz behozatalát jelképezte.
A nagyhét szokásai
"A
harangok Rómába mennek" - tartja a mondás, és valóban: nagycsütörtökön
megszűnik a harangozás, és legközelebb nagyszombaton szólal meg újra.
Liturgikus eredetű szokás a nagycsütörtöki lábmosás (célja, hogy
alázatra nevelje a hatalmasokat) és a pilátuségetés, amikor egy
Pilátust jelképező szalmabábut égetnek el. Nagycsütörtököt
zöldcsütörtöknek is nevezték, és a jó termés reményében spenótot főztek.
Nagypéntek
Jézus kereszthalálának napja, a böjt és a gyász ideje. Ezt a napot a
népi babona szerencsétlennek tartotta, amikor tilos volt mindenféle
állattartással, földműveléssel kapcsolatos munka, ilyenkor nem
gyújtottak tüzet, nem sütöttek kenyeret (merthogy kővé vált volna), nem
fontak, nem szőttek. Azonban úgy hitték: aki nagypénteken napfelkelte
előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség. Az ilyen, ún.
nagypénteki aranyvíznek szépségvarázsló erőt is tulajdonítottak.
Nagyszombati
tevékenységnek számított a féregűzés, amely az egész nagyhéthez kötődő
nagytakarítás része, de ugyanígy e nap szokása volt a ház körülseprése,
hogy a boszorkányokat, kígyókat, békákat elhajtsák. Jellegzetes
szertartás volt ilyenkor a tűzszentelés, keresztelő víz szentelése. A
nagyszombaton megtartott feltámadási körmenet jellegzetesen
közép-európai, magyar, német és osztrák szertartás.
Ételszentelés
Húsvétvasárnap
ünnepli a kereszténység Jézus feltámadását. Ehhez a naphoz is
munkatilalom kapcsolódott: nem sepertek, nem főztek, nem hajtották ki
és nem fogták be az állatokat. Már a 10. század óta húsvéti
szertartásnak számít a sonka, bárány, kalács, tojás, bor megszentelése
a templomban. A húsvéti bárány Jézust jelképezi. A tojás az élet, az
újjászületés jelképe. A sonka a paraszti élet gazdasági és kultikus
rendje szerint vált jellegzetes húsvéti étellé. Sok helyen használták
mágikus célokra a szentelt ételek maradékait: a kalács morzsáját a
tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak, máshol pedig tűzbe vetették
a maradékot, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből.
Egyéb szokások
Húsvétvasárnapra
virradó éjszaka volt szokás a Jézus keresés, amikor meg kellett találni
a faluban elrejtett Krisztus szobrot. A húsvéti határjárás célja
egyházi jelentése mellett a tavaszi vetések mágikus védelme volt. A
zöldágjárás a természet megújulását jelképező énekes játék volt, a
kakaslövés pedig farsanghoz, lakodalmakhoz és aratáshoz is köthető népi
szokás, de a húsvét egyik jellegzetességének is számított.
Locsolás
Alapja
a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Eredete a
keresztelésre utal, valamint arra a legendára, amely szerint a Jézus
feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat a zsidók locsolással
akarták elhallgattatni. A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra
járták a házakat és különböző énekek, versek kíséretében locsolták meg
a nekik ezért cserébe tojást adó lányokat.
Forrás:Húsvéti, tavaszi népszokásaink ( gondola )
|
