Szinte minden kultúra őrzi az emlékét az égből alászálló nagy hatalmú isteneknek, akik az emberiség számára elhozták a tudást.
Az ősi időkben istenek érkeztek a Földre és megtanították az
embereknek, hogyan alkalmazzák célszerűen a környezetükben fellelhető
természetes erőforrásokat. A legrégibb beszámolók a mezopotámiai,
egyiptomi és óind szent szövegekben lelhetőek fel, de bármelyik ősi
civilizáció mitológiájában találkozhatunk az istenek érkezéséről
beszámoló feljegyzésekkel. Az ősi istenek a sumér ékírásos táblák szerint egy távoli óriási
bolygóról a Nibiruról jöttek a Földre. Erről bővebben Zacharia Sitchin
könyveiben lehet olvasni. Érdekességképpen itt megjegyzem az egyiptomi
Iribu, a szárnyas napkorong és a sumer Nibiru kisértetiesen hasonlóan
csengenek ráadásul a sumérok a Nibirut a szárnyas nappal azonosították.
Az óind kéziratok arról tesznek említést, hogy az istenek más bolygóról
érkeztek és képesek más világokat is elérni a vimánáikkal. A kínai
források szintén hatalmas madarakat emlegetnek, amelyek a világűrben
közlekedtek és egyesek olyan óriási méretekkel büszkélkedtek, mint a
Kárpát-medence. Kevés tényre támaszkodhatunk Atlantisz szigetének létezéséről. Azonban
elgondolkodtató, hogy kb. 1400 olyan népcsoportról tudunk, amelynek
tagjai mind megemlítenek egy hozzávetőleg 12 ezer évvel ezelőtti
kataklizmát. Most az emlékezés univerzális hagyományából csemegézünk.
Az égből jöttek A sumerok, sok más néphez hasonlóan azt jegyezték le, hogy ,,valahonnan
(szerintük az égből) ,,istenek", vagyis nagy tudású lények érkeztek, és
ők alkották az első embereket. Ha behelyettesítjük az ,,istenek"
helyére az atlantisziakat a dolog mindjárt érthetőbbé válik. A sumerok
leírása repülő szerkezeteken közlekedő embereket örökített meg, vagyis
az ókor hajnalán élők óriási különbséget tapasztaltak saját szintjükhöz
képest, ezért ,,isteni" eredetűnek hitték őket.
Az egyiptomi mítoszokban olvasható, hogy a folyam deltájában már
,,istenek" uralkodtak, mielőtt a vándorló törzsek letelepedtek. A
turini papirusz tanúsága szerint a kezdet kezdetén, pontosabban a
Vízözönt követően Egyiptomot hét isteni és két félisteni dinasztia
uralta, őket követték az emberek, akiket lassanként istenkét kezdtek
imádni. A tudósoknak a mai napig nem sikerült kronológiát felállítani
Egyiptom őstörténetét illetően.
A kínai és mongol uralkodók egészen a modern korig - a fáraókhoz
hasonlóan - az égből eredeztették magukat, ahogy az indiai
mitológiában, az eszkimóktól kezdve a világ túlsó fertályán élő
polinézek őstörténetében is megtaláljuk az égből jöttek nyomait. Ezek a
nagy tudású idegenek megtanították az embereket arra, hogyan kell
szervezett társadalomban élni, törvényeket alkotni, elfogadni és
betartani ezeket a szabályokat. Az észak-amerikai indiánok legendái
szerint jóságos tanítók érkeztek, akik ha rákényszerültek, félelmetes
fegyvereket alkalmaztak, akár az engedetlen emberek ellen is. Az
Amazonas-környéki erdőben élő kajapo-indiánok évszázadok óta űrhajósnak
öltöznek, sisakot tesznek a fejükre, így emlékeznek azokra az
istenekre, akik valaha ellátogattak hozzájuk. Túl korai tudás: A berlini Pergamon Múzeumban látható egy sumér hengerpecsét, egyike a
megtalált sok ezer darabnak. Csakhogy ezen a tenyérnyi darabon az egész
Naprendszert lerajzolták a tíz bolygójával. A fejlettnek tartott modern
emberiség 1930-ban fedezte fel a kilencedik kis bolygót, a Plútót, a
tizediket pedig komoly tudóscsoportok lázasan keresik. Tehát a pecsét
bizonyítéka egy magasan fejlett technikai és tudományos szintnek,
amikor a régészeti leletek szerint őseink még egy-két ezer évvel
korábban kőbaltával rohangáltak és legnagyobb gondjuk a mamutok
elejtése volt. Az állatból emberré fejlődés útján elődeink az akadémikus álláspont
szerint lassan leváltak a majmok ágáról és hosszú évezredek alatt a
fáról lejőve, áttértek a gyűjtögető életmódra, majd az
eszközhasználattal az agy fejlődésnek indult. Kezdetleges beszéd,
kezdetleges hitvilág jellemezte a neandervölgyiként emlegetett
emberőst. A tudomány állítása szerint az utolsó tíz ezer év
fejlődéstörténete teljesen világos. Az kinek jutott eszébe, hogyha 40
ezer éve már a maihoz hasonló felépítésű és agyi kapacitású ember
élhetett, akkor miért csak 5-8 ezer éves civilizációnk? A közben eltelt
közel 30ezer éves időszakban, miért nem fejlődtünk kellőképpen? A
jégkorszakkal magyarázkodni nem elégséges. Azt állítani, hogy egy másik
faj is létezett a Földön, és Atlantiszról indulva tudását megosztotta
az ott élő népekkel, bizonyosan felháborítja a tudomány felkent
papjait. Az biztos, hogy túl rövid időt jelölnek meg a hordában vadászó
ősember és a városállamokat építő, csillagászathoz és matematikához
értő, fejlett társadalomban élő ember között. Mi a magyarázata, hogy a
világ sok táján intenzív fejlődés vette kezdetét, míg máshol
megmaradtak a primitív törzsi körülmények? Abban megegyezhetünk talán
minden szkeptikussal is, hogy a túl korai tudásban van valami gyanús.
Azonban semmit sem tudhatunk pontosan. Az elmúlt korok emlékeinek,
papirusztekercsekre, könyvekbe rögzített tudásának nagy része eltűnt,
az Alexandriai könyvtár pusztulásával a lángok martaléka lett. A
fennmaradt darabkákból azért összeilleszthetők a valaha tevékenykedett
,,istenekről" alkotott elképzelések. Az aranykor: Kezdjük az ókori mitológiák isteneivel, akik nagyon hasonlítottak az
emberekre. Indiától Babilonig, Athéntól Rómáig és szerte a bolygón
minden dolognak és cselekedetnek megvolt a maga istene és ugye
emlékeztek rá az iskolai tankönyvekből, hogy például a görög istenek
mennyi pajkosságot követtek el emberi alakban. Nos talán ennek a
szemléletnek kell legyen valamilyen valóságalapja. Esetleg efféle
viselkedés jellemezte az atlantisziakat, amikor meglátogatták a többi
embert? Bratyiztak, haverkodtak, emellett a férfiistenek elcsábítottak
néhány vonzó lánykát, az istennők pedig egy-egy halandóval
csintalankodtak férjeik szeme előtt. Haragos, féltékeny, hiú,
bosszúálló, büntető és jutalmazó istenek valóságos halmaza élhetett
régebben, akik között előfordult, hogy érdekei érvényesítéséért saját
barátaik, szövetségeseik ellen ádázul harcoltak.
Lehettek szeszélyesek, hiszen tudásuk révén egymással rivalizáltak,
természetes ellenségei nem lehetettek a kőbaltás emberhordák. Az indiai
Mahabharatában és több védikus szövegben az istenek teljesen olyanok
voltak, mint az emberek. A ruhájuk olyan anyagból készült, amely sokkal
erősebb volt a korabeli szövetnél és a leírások szerint ápoltak, vonzó
külsejűek voltak. Képesek voltak úgy helyet változtatni, hogy lábuk nem
érte a talajt. Gépeiket az eposzokban vimanának nevezték, ezekből az
írásokban majd tucatnyit lehet elkülöníteni. Létezik olyan leírás, ahol
230 soron keresztül taglalják, hogy kell vimanát építeni, mivel
működik, hányféle célra lehet felhasználni. Biztosan állítható, hogy az
atlantisziak indiai városok között repülőjáratokat üzemeltettek,
amelyeknek menetrendje is fennmaradt. Egyes kutatók az indiai iratokból tudni vélik, hogy az atlantisziak egy
égből jött ellenséggel háborúztak is, kb.9 ezer évvel ezelőtt.
Rendelkezésre áll az atomfegyverekhez hasonló eszközök leírása az
Udyogaparvan c. könyvben. Feltehetjük azt a kérdést, mire volt jó az
atlantisziaknak, hogy értékes technikai és tudományos vívmányaikat
megosszák a náluk sokkal primitívebb tömegekkel? A valószínű válasz,
hogy tudtak a készülő kataklizmáról és tudták, hogy elkerülhetetlen.
Igyekeztek menteni, ami menthető. Az ókori költők által is megénekelt
,,aranykor" minden bizonnyal a Földet letaroló ismeretlen katasztrófa
előtti időket jelentette. Mostani tudásunkkal szinte biztosan
állíthatjuk, hogy egy kisebb bolygó becsapódása okozta az özönvizet,
amely elpusztította Atlantiszt. A világ összes népe, kultúrája őriz hasonló történeteket az istenek
viselt dolgaival kapcsolatban jót és rosszat egyaránt. Egy azonban
biztos: az égből érkezett tanítómesterek Ozírisz, Enki, Óannész,
Viracocha, Kukulkán vagy Nommo, a dogon indiánok tanítója mind, mind
szívükön viselték a fiatal emberiség sorsát és igyekeztek minél több
hasznos ismeretet átadni. Ez egy értelmes fejlett civilizáció meglétét
sejteti, akik közül egyesek tevékenyen részt vettek a szolgáló emberi
faj terrorizálásában, mint félelmetes istenek, míg a barátságos
társaik, ahol tudták védték az emberiség érdekeit.
