Volt egyszer egy gyönyörű rét, meseszép virágokkal. Mind nagyon szép
volt, csak egy nem az, amelyiknek nem volt színe, sem illata.
Nagyon
irigykedett a többiekre, és ha valamelyik virág hozzá szólt, rögtön
elfordult és összecsukta a szirmait, mert úgy gondolta, hogy ő a világ
legcsúnyább virága. A pillangók és a méhek messzire elkerülték ő pedig
bánatosan nézte, ahogyan a többieken táncolnak. Titokban mindig arról
álmodozott, hogy egyszer ő is gyönyörűséges virág lesz. Egy napon
hatalmas vihar kerekedett, ami eláztatta az egész virágmezőt. Az eső
után előbújt a nap és fényes sugaraival megcsillantotta az esőcseppeket
a kis virág, szirmain, melyről az égen megjelenő szivárvány színei
tündököltek vissza. Ekkor a kisvirág egy pillanatra úgy érezte ő is
gyönyörű, illatos virág és rádöbbent arra, hogy nem az a fontos mások
milyennek látják, hanem hogy ő elfogadja magát olyannak amilyen.
Így
történt, hogy a bánatos kisvirág már nem volt szomorú többé kinézete
miatt, hiszen így több örömet szerzett másoknak és magának is.
volt színe, sem illata.