A fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon.
Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a
mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg
tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:
– Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé…
Áradt belőle a szó, elmesélte, hogy egy szegény, de becsületes
családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent
és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt
nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az
utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl
tudatlannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki.
Mivel választ egyetlen levelére sem kapott, a végén már ő a sem írt
nekik. Ám a szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen
próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött,
amiért csalódást okozott nekik.
Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt
halad el. A ház előtt, ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek
szülei. A szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér
tőlük. Olyan jelet, amit jól lehet látni az autóbuszból. Jelezzék, ha
még visszafogadnák: kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha
ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni
fog az életükből.
Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el.
Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem
lesz szalag. Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan
megkérte a fiút:
– Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.
Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta
az almafát. Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember
vállát:
– Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.
Vajon hányan lesik a te almafádat, keresik a megbocsájtás kis jelét rajta? Ne halogasd, menj, és tűzd ki rá!!
arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a
mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg
tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt: